2013. március 27., szerda

Ékszerkészítés felsösökkel

A múlt hét elég mozgalmas volt. Több programunk közül a legérdekesebb az volt mikor Székesfehérváron a Szent Imre Általános Iskolában felsősökkel készítettünk ékszereket. Izgultam kicsit, hogy mennyire érdekli majd őket a dolog, de mondhatom az első 15 perc után már nem aggódtam :) Nagyon figyelmesek voltak amikor elmondtam mit mi után és hogyan kell csinálni és olyan ügyesen készítették a nyakláncokat, gyűrűket, kitűzőket, hogy semmit, de semmit nem kellett segíteni később. Egyedül a kis "c" karikákat segítettem a méretre vágott láncok végére fűzni, hogy időre végezzen mindeki a nyakláncával. Sokan nem is csak az alapcsomagot, a két ékszert készítették el, hanem több ajándékot csináltak, tesóknak, barátnőknek, anyukáknak.
 
Jó volt látni az arcukon az elégedettséget és az örömöt, hogy egy kis munkával és kreativítással 1-2 óra alatt olyan ékszereket készítettek, amilyeneket eddig csak üzletekben láttak és fogalmuk sem volt róla, hogy maguk is elkészíthetik :)
 
Köszönöm a lehetőséget a Szent Imre Általános Iskolának!
 
Először mindenki kiválasztotta az alap csomagot, attól függően, hogy nyakláncot szeretett volna gyűrűvel vagy gyűrűt kitűzővel vagy nyakláncot kitűzővel.
 

Aztán jött a bőség zavara :) a papír alapokat kellett kiválasztani, amit a medál és gyűrű alapokba ragasztottak az üveg lencse alá.

Megbeszéltük a technikát, hogy mit mi után és hogyan vágjanak, ragasszanak.

Mindenki elvonult a kis csomagjával és elkészítette az ékszereket.
A végeredmények:





 
Minden alapanyag beszerezhető a webshop-ból: www.fabtextil.hu
 

7 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszönöm a nevükben is :) Igazán jó volt!!

      Törlés
  2. És azt megszabad kérdezni, hogy mi után mit kell csinálni? én is próbálkoznék otthon, csak sajnos nem tudom :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen az elkészítésre is van bejegyzés: http://www.vigyazzkeszvarrj.blogspot.hu/2012/10/azt-hittem.html

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm! Csodálatos a blogod :) Nagyon tetszik, nagyon sok hasznos dolgot találtam!

      Törlés
    3. Igazán nincs mit :) Köszönöm a kedves szavakat!

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...